Home

Tisza tó turisztikai régió

Lásd: Tisza-tó turisztikai régió. A tó feltöltése után magyar turisták kezdték látogatni a tavat, mert sokkal olcsóbb volt a Balatonnál. A tó környékén megkezdődött a falusi turizmus, a tó körül kempingek, szállodák, strandok épültek A régió második legnagyobb hazai tavunkat, a Tisza tavat és környékét foglalja magába. A három évtizede mesterségesen létrehozott tó és környéke mára nemcsak egyedülálló természeti értéket képvisel, de a turizmus egyik legkedveltebb hazai célpontja, ahol békésen megfér egymás mellett a mozgalmas vízi élet kedvelője, a fürdőző, napozó nyaraló, s a csendet.

Tisza-tó turisztikai régió bemutatása A régiót Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye és Jász-Nagykun Szolnok megye egy-egy része alkotja. A Tisza-tó a Kiskörei Víztározó tóvá alakításakor jött létre és lett Magyarország legnagyobb összefüggő horgászvize A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum - Magyarország turisztikai látogatóközpontja, igazi látványosság. Az Ökocentrum szórakoztató módon, modern, interaktív szemlélettel, játékosan tárja a látogatók elé a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseit, bemutatva Magyarország második legnagyobb tavának. A vendégforgalom tekintetében a térség folyamatos növekedést mutatott az elmúlt években, mely (1. táblázat) - a világgazdasági válság hatására - 2008-ról 2009-re, más régiókhoz hasonló módon visszaesett. 1. táblázat: A Tisza-tó Idegenforgalmi Régió vendégforgalma (fő) Szálláshely/Év. 2005 A Tisza-tavi Turisztikai Régió országunk legfiatalabb és területileg legkisebb (4 megye, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok megye 68 településével) régiója, amelynek magját a tó üdülőkörzete adja (22 település, amelyből 4 város). A turizmusfejlesztés még csak 30 évre tekint vissza a tó mentén, azonban ez alatt a rövid időszak alatt jelentősen megnövekedett a látogatottsága

Kiemelt régió lett ugyanis Debrecen térsége, melynek része Hajdúszoboszló, a Hortobágy és a Tisza-tó is. A települések együttműködése már korábban is testet öltött a közös gondolkodás mellett konkrét ügyekben is Tisza-tó Észak-Alföld Budapest-Közép-Duna-vidék A második legnépszerűbb idegenforgalmi célterület a Balaton: évente több millió magyar és külföldi turista veszi igénybe az itteni szálláshelyeket üdülés, pihenés céljából, vagy keresi fel a régió egy-egy turisztikai látványosságát. 3. 1. 1

Tisza-tó - Wikipédi

  1. Magyarországon 2000-ben a korábbi lehatárolás módosításával kilenc - a turizmus fejlesztését jobban szolgáló - idegenforgalmi régió került meghatározásra, amelyek területi szempontból - a balatoni és a Tisza-tavi kivételével - hasonlítanak a tervezési-statisztikai régiókhoz, de teljesen nem fedik le azokat
  2. A Tisza-tavi Turisztikai Régió turizmusának legfontosabb alapja az egyedülálló természeti környezet, a Tisza-tó, és a régión végighúzódó, 120 folyamkilométeres Tisza szakasz. A régió turizmusának az erre az adottságra épülő, a vízhez, a vízparthoz, a vizes élőhelyekhez kötődő turisztikai formák jelentik a gerincét
  3. álló turisztikai régióként működik a Balaton és a Tisza-tó kiemelt üdülőkörzete, míg a Budapest- Közép-Duna-vidék két üdülőkörzetet, a fővárost és a Dunakanyart foglalja magába. A további hat idegenforgalmi régió megnevezése megegyezik a tervezési-statisztikai régiókéval
  4. Látnivalók Tisza-tó: Tisza-tó Programok Tisza-tavi Látnivalók Budapest és környéke régió. Dél-Alföld. Dél-Dunántúl. Észak-Alföld. Észak-Magyarország. Közép-Dunántúl. Nyugat-Dunántúl. Országos. Szlovákia. Turisztikai szervezet . Kedvenc Akciók. Már 33 300 Ft/fő/éj. Aphrodite Hotel.
  5. Tiszafüred Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Tisza-tó mellett, Szolnoktól északkeletre található. A 11.000 lakosú Tiszafüred a Tisza-tó turisztikai régió legnagyobb települése, központja. A csendes, természeti környezetre vágyók számára ideális turisztikai célpont
  6. Tiszafüred Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Tisza-tó mellett, Szolnoktól északkeletre található. A 11.000 lakosú Tiszafüred a Tisza-tó turisztikai régió legnagyobb települése, központja. olvass továb
  7. Az ország negyedik kiemelt turisztikai régiója lett a Tisza-tó együtt Debrecennel, Hajdúszoboszlóval és a Hortobággyal. A régió fejlesztésére 35,81 milliárd forintos támogatás jut. Ennek köszönhetően új attrakciókkal bővül az Ökocentrum

Tisza-tó - Falusi turizmu

  1. A Tisza-tó turisztikai régiót Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye egy-egy része alkotja. A Tisza-tó 1973-ban, a Kiskörei víztározó tóvá alakításakor jött létre, idegenforgalmi hasznosítása kialakításakor csak sokad rangú szempontként jelentkezett
  2. A Tisza-tó - Hortobágy - Debrecen - Hajdúszoboszló - Alföld szíve (Jász-Nagykun-Szolnok megye) ötös kötésben jöhet létre kiemelt turisztikai térség akár még az első fél évben. A kiemelt térségekben uniós és hazai finanszírozású fejlesztések valósulhatnak meg több tízmilliárd forint összértékben
  3. / A Tisza-tavi régió, méretéből adódóan a legkisebb vendégforgalommal rendelkezik a hazai régiók között. A Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda egy korábbi az üdülő vendégek körében végzett felmérése szerint az ide látogató vendégek fő motivációi a vízparti.

Title: Tisza-tó turisztikai régió Author: Pipe Last modified by: Kétszeriné Perlaki Csilla Created Date: 4/17/2015 8:26:00 AM Other titles: Tisza-tó turisztikai régió Tiszafüred (Régió: Puszta és a Tisza-tó ) Magyarország legnagyobb kalandparkja a Tisza-tó partján található, gyönyörű, fás környezetben. A 18 hektáros lebegő sziget ritka, helyi növény- és állatvilágfajokból áll, amelyeket a kalandparkba való belépéskor megcsodálhat Tisza. Tisza-tó. Tisza-tó régió. A Tisza-tó Turisztikai Régió portálja. See More. Community See All. 15,249 people like this. 15,375 people follow this. About See All. Contact We Love Tisza-tó on Messenger. welovetiszato.hu. Local & Travel Website. Impressum

Tisza-tó turisztikai régió városai és települése

  1. A Tisza-tó turisztikai régiót Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye egy-egy része alkotja. A Tisza-tó 1973-ban, a Kiskörei Víztározó tóvá alakításakor jött létre, idegenforgalmi hasznosítása kialakításakor csak sokadrangú szempontként jelentkezett
  2. A Tisza-tó Magyarország turisztikai régiója az Alföldön.Hozzá tartozó megyék - a part körül: Jász-Nagykun-Szolnok megye, Heves megye, Hajdú-Bihar megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye. A Tisza-tó (vagy korábban Kiskörei-víztározó) - területe 127 km2, legnagyobb hossza 27 km, legnagyobb szélessége 6 km. Az ország második legnagyobb összefüggő vízfelülete, mesterséges.
  3. t a Tokaj, Felső-Tisza, Nyírségi után ez lett az ország negyedik turisztikai régiója. A program részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be Papp László, Debrecen polgármestere, Széles Diána, Debrece
  4. We Love Tisza-tó, Tiszafüred. 7.5K likes. Felfedeznéd a Tisza-tavat, de nincs rá elég időd? Adunk tippeket, ötleteket, programokt és mondunk jó helyeket, ha teljesen ki akarsz kapcsolni. Ülj..

Turisztikai termékfejlesztés és hálózatépítés a Tisza-tónál 137 Molnár Anita: A Tisza-tó régió turisztikai termékkínálata 139 Füstös Gábor: A Tisza-tavi horgászturizmus első harminc éve (1978-2008) 142 Molnár Csilla: Üdülés-rekreáció a Tisza-tónál 154 Dávid Lóránt: A Tisza-tó természeti és ökoturizmusa 16 A Tisza-tó nagyobbik, déli része körüli kerékpárút az elmúlt években nagyrészt megvalósult, kivételt csak a 33. sz. főút menti szakasz jelentett. Ennek megépítésével és 2020. június 20-i átadásával lehetővé vált a tó teljes körbejárhatósága közel 70 km-en A turisztikai régiót Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye alkotják, a Tisza-tó kiemelt üdülőkörzethez tartozó települések kivételével. A régió három megyéjét a Tisza köti össze, amely mentén festői szépségű partszakaszok, strandok vendégszerető falvak találhatók 4. Csónakból a biciklire: új trendek a Tisza-tó kerékpáros turizmusában 4.1 A Tisza-tó sajátosságai 4.1.1 A régió körülhatárolása: Magyarországon 9 turisztikai régiót tartunk számon, ezek közül a legkisebb területi kiterjedéssel rendelkező a Tisza-tó, mely a következő megyéket foglalja magában Az ország negyedik kiemelt turisztikai régiója lett a Tisza-tó együtt Debrecennel, Hajdúszoboszlóval és a Hortobággyal. A régió fejlesztésére 35,81 milliárd forintos támogatás jut. Ennek köszönhetően új attrakciókkal bővül az Ökocentrum

Tisza-tó - Programturizmu

  1. dig viszonylag ismeretlen a hazai lakosság körében. A potenciális utazók 60 százaléka még soha nem járt a Tisza-tónál, esetleg nem is tudja, hogy a tó milyen kiváló üdülési lehetőségeket kínál Kelet-Magyarországon - tette hozzá a szakmai vezető
  2. Egy izgalmas túra során megkerülhetjük a Tisza-tavat. Kisköre - Dinnyéshát - Sarud - Poroszló- Tiszabábolna - Tiszadorogma - Tiszafüred - Abádszalók- Kisköre . Kisköre A Tisza-tavi régió egyik legnagyobb települése és egyben egyik turisztikai központja is. Jól kiépített strandján a sekély, könnyen felmelegedő vízében élmény a fürdőzés illetve a vízi sportolás
  3. A Tisza-tavi régió turisztikai kínálatának megalapozó eleme maga a Tisza-tó. A vízterület. természetvédelmi és turisztikai jelentősége miatt egyaránt folyamatosan fontos a turisztikai infrastruktúra, a turisztikai szolgáltatások fejlesztése is
  4. Kiemelt turisztikai régió lett Debrecen és térsége 2017. augusztus 16. 15:20 Elfogadta a kormány Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és a Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térség 2017-2030 időszakra szóló stratégiai fejlesztési programját - derül ki a megjelent kormányhatározatból
  5. t az Alföld és Tisza-tó (3. térkép) [2] . Utóbbi hármat a nemzetközi piacon más néven hirdetik, tudatosan építve az országról élő pozitív sztereotípiákra, történelmi ismeretekre.
  6. A Tisza-tó turisztikai régió ételválasztéka alapján megfogalmazott javaslatok. 106 5.3. A dél-alföldi turisztikai régióban, 2001-ben elvégzett saját felmérés elemzése, enne
  7. A bemutatóhelyek egy része a Tisza-tó turisztikai régió területén fekszik. Tiszakürti Arborétum. 1880-ban alapította Arborétumát saját birtokán, a Tisza árterében Bolza Péter. A parkban 600 különböző növényfaj található meg. Egészségturizmus: gyógy- és wellnessturizmus. Hajdú-Bihar megye gyógyfürdő

Magyarország turisztikai régiói Digitális Tankönyvtá

A Tisza-tó térségében ugyanakkor egy szektor előnyt tudott kovácsolni a megváltozott helyzetből: a belföldi turizmus erősödése a régió felé fordította az ország figyelmét. Hogy mit éreztek mindebből a térség idegenforgalmi szolgáltatói, arról a szoljon.hu számolt be Meghatározás. Abádszalók a Tisza-tó legkedveltebb üdülőhelye. Itt kap tájékoztatást az Abádszalókra látogató vendég a Tisza-tóval kapcsolatos lehetőségekről, a Tisza-tavi Turisztikai Régió programjairól, a Turinform Irodákról, Abádszalóki és a Tisza-tó kapcsolatáról Mérföldkőnek nevezte a kormány döntését a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai régió létrehozásáról és a hozzá kapcsolódó 35 milliárd forintos turisztikai fejlesztési lehetőségről Papp László, Debrecen polgármestere. Jelezte: a debreceni fejlesztések elsősorban a belvárost és a Nagyerdőt érintik, elsődlegesen azzal a céllal. A TISZA Camping a Tisza-tó turisztikai régió központjában, a főútvonal közelében Tiszafüreden helyezkedik Teljes leírás. Családok kedvence A tó körüli települések, turisztikai szolgáltatók tudatosan törekednek arra, hogy a természet megismerésének élményét minél több formában tudják kínálni az ide látogatóknak. Ilyen a Tiszafüred-Örvényi Szabics Kikötő és Szabadidőpart, a Tisza-tó festőien szép örvényi nagy kanyarulatában

Kiemelt turisztikai régió lett Debrecen és térsége

- A Tisza-tó és a tágabb értelemben vett környezete olyan régió, amely fantasztikus turisztikai lehetőségekkel rendelkezik. Idén kerékpárutakat, -hidakat adtunk át, beindítottuk a nyaralóhajózást, és ezekhez kapcsolódóan számos infrastrukturális projektet valósí­tottunk meg A cívisváros régi álma valósulhat meg az augusztus 14-én megjelent kormányhatározatnak köszönhetően. Kiemelt régió lett ugyanis Debrecen térsége, melynek része Hajdúszoboszló, a Hortobágy és a Tisza-tó is. A települések együttműködése már korábban is testet öltött a közös gondolkodás mellett konkrét ügyekben is Poroszló, Tisza-tó szálláshelyek, ingyenes foglalás, apróbetűs rész nélkül. 75 szállásajánlat. - Szallas.h A Tisza-tó és környéke számtalan lehetőségeket kínál a vezetett túráktól a gyógyfürdőkig.A hazai győztes a Magyarország déli részén elhelyezkedő, gyönyörű tájairól, történelmi és kulturális örökségéről ismert Mecsek lett; a pályázatot három település, Pécs, Pécsvárad és Orfű közösen adta be. A. Kormánydöntés alapján létrejött az ország negyedik kiemelt turisztikai régiója, ami Debrecent, Hajdúszoboszlót, Hortobágyot és a Tisza-tó környékét foglalja magába. A régió fejlesztésére 35,81 milliárd forintos támogatás jut. A poroszlói Ökocentrum ennek köszönhetően további attrakciókkal bővül

Turisztikai régiók Magyarországo

Kovács Kitti (2013) A falusi turizmus bemutatása a Tisza-tó turisztikai régió és annak marketing-kommunikációja alapján. Egyéb, Szegedi Tudományegyetem Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság 5350 Tiszafüred, Kossuth tér 1. Tel/fax: web A Tisza- tó, mint turisztikai régió fejlesztése  Mályi, Luca Fruzsina. Átfogóan érintettem a Tisza- tó, mint turisztikai régió fejlesztéseivel kapcsolatos intézkedéseket. Először meghatároztam a régióban használatos turisztikai fogalmakat. Kitértem a különböző kutatási módszerekre, mint például. A Nagykunság északnyugati részén, a Tisza középső szakaszának bal partján, a Tisza-tó mellett fekszik. A Tisza-tó turisztikai régió jelentős városa. Települési információ

Másfél év múlva készülhet el a kerékpárút Poroszló és Tiszafüred között. A tervek szerint 2019 nyarára készül el a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpárút, ezzel körbekerékpározhatóvá válik a Tisza-tó, növelve a régió vendégforgalmát és turisztikai bevételeit A Tisza-tó régió legjobban várt strandfejlesztése ért véget a héten, átadták a jelentős korszerűsítésen átesett Tisza-tó Strandot. Ezzel a régió legnépszerűbb partszakasza új esélyt kapott, hogy régi fényében ragyogjon. A várakozások szerint, nagy sikert fog aratni az új strand Megvételre kínáljuk a Tisza-tó régió fővárosában lévő kb. 200 éves ingatlanegyüttest. Hosszútávon kreatív ötleteivel üzemeltetheti, tovább bővítheti ezt a csodálatos komplexumot, amely turizmus több fajtája szempontjából,- kerékpár - és vízi turizmus, lovaglás, íjászat, természetjárás, horgászat - kiváló adottságokkal rendelkezik

Tisza-tó régió A Tisza-tavi turisztikai régió az ország kilenc turisztikai régiója közül a legkisebb, mégis számtalan egyedi attrakcióval rendelkezik. A régió magterületén a természeti értékeit tekintve nemzetközi jelentőségű 35 éve mesterségesen létrehozott 33 km hosszúságú, 127 km 2 területű Tisza-tó a Tisza. Tisza-tó turisztikai vonzereje. december 30, 2014 klub18-40.hu. A Tisza-tavi régió, méretéből adódóan a legkisebb vendégforgalommal rendelkezik a hazai régiók között. A Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda egy korábbi az üdülő vendégek körében végzett felmérése szerint az ide látogató vendégek fő.

Tisza-tó és térségének turisztikai térképe. A térképen a tömegközlekedés és a kerékpárutak is feltüntetésre kerültek. Így Ön bármilyen közlekedési eszközt választ, a térképen könnyen megtervezheti az útvonalat.A fontosabb középületeket kiemeltük, az egészségügyi, oktatási intézményeket piktogrammal jelöltük, hogy a térkép használóit segítsük a. Tisza-tó régió honlapja Alföld Információs Rendszer Tisza-to.hu Turisztikai Portál tisza-taviszallas.lap.hu Regionális honlapok Tisza-tó térképe A térkép megjelenítéséhez iframe szükséges

Magyarország Tisza Tó Térkép | Európa Térkép

Tisza-tó Látnivalók - Tisza-tavi Látnivalók 244 d

Az új kerékpárút-szakasz és vele a Tisza-tó bringakör a régió összes településének fontos, hiszen kiemelt kerékpáros turisztikai célponttá teszi ezt a vidéket - hangsúlyozta. A most átadott szakasznak köszönhetően megduplázódhat a kerékpárosok száma a tározó körül, mely így várhatóan legkésőbb 2021-ben. Az új kerékpárút-szakasz és vele a Tisza-tó bringakör a régió összes településének fontos, hiszen kiemelt kerékpáros turisztikai célponttá teszi ezt a vidéket - hangsúlyozta. A most átadott szakasznak köszönhetően megduplázódhat a kerékpárosok száma a tározó körül,.

Tiszafüred - látnivalók, nevezetességek » Országjár

A TFT-ben négy megyei önkormányzat a Heves, Hajdú-Bihar, Borsod és a Jász - Nagykun-Szolnok megye vesz részt. Kiemelte a Tisza-tó térsége a legdinamikusabban fejlődő régió Magyarországon, amely a tervek szerint négy évszakos turisztikai desztináció lesz Turisztikai érdekességek, látnivalók, üdülés Szlovákiában. A nyári szezonban, a közkedvelt úticélok közé főleg a felfrissülést kínáló víztározók és tavak tartoznak. A nyári attrakciók között fürdőzés, strandolás, vízi sportok, csónakázás, evezés, kerékpár turisztika várja a vendégeket és természetesen gyalogos turisztika A Tisza-tó turisztikai kínálatának gazdagságát jellemzik az ökotúrák, vízitúrák, speciális madármegfigyelő túrák, vízi sportolási lehetőségek, vízparti üdülési ajánlatok, kerékpározási lehetőségek és szolgáltatások, színes rendezvények, valamint további számos látnivaló - melyek közül kiemeltek a.

Tisza-tó - Magyarország második legnagyobb tava » Országjár

Tisza-tavi kincseink – Infovilág

A Tisza-tó iránt érdeklődő turisták számának további bővülésére számítanak azoktól a nagyszabású fejlesztésektől, amelyeket a tó környezetében valósít.. Tisza-tó turisztikai régió Ezek a turisztikai régiók nem azonosak a statisztikai régiókkal, közgazdasági szerepük nincs, csupán Magyarország idegenforgalmi felosztását jelentik. 1. ábra Magyarország turisztikai régiói Forrás

Kiemelt turisztikai régió lett a Tisza-tó FüzesHíre

Tisza-tó turisztikai régió, méretéből adódóan, számszerűen a legkisebb vendégforgalommal. rendelkezik, a strandokon így sokkal nagyobb nyugalomban telhet a pihenés, nyaralás, nincs túlzsúfoltság, s ez egyszerűen azért van, mert ez a gyönyörű tó és vidéke egyszerűen még kevésbé ismert, mint például a Balaton vagy a. Tisza-tó turisztikai régióban [szerkesztés] Álompart - Tiszanána (Heves megye) - A tó jobb partján húzódó fürdőparadicsom, csodálatos partjának köszönheti népszerűségét. Hozzátartozik Dinnyés-hát, Kisköre (Falumúzeum), Poroszló és Sarud (horgászhelyek) A Tisza-tó ma már nemcsak a pecások, a vízi túrázók, az amatőr és profi madarászok kedvelt úti célja. Egyre több bringás kerekedik fel, hogy drótszamara hátáról megcsodálja e vadregényes vidéket. Nem véletlenü Evezősök, horgászok, madarak paradicsoma Az Észak-Alföld régió ugyan februári bemutatkozási lehetőséget kapott a Vizek Évében, de az év minden szakában kínál olyan látnivalót és üdülési, sportolási, turisztikai csemegét, amivel joggal számíthat minden korábbinál nagyobb látogatottságra

Tisza tó látnivalók - Tisza tó - Tisza - Tiszaportal

A Tisza-tó 127 km²-nyi területével Magyarország második legnagyobb tava, Jász-Nagykun-Szolnok megyében fekszik a Tisza, a Hármas-Kőrös, a Zagyva, a Hortobágy és a Berettyó által. A Tisza-tó régió turisztikai, szállás és program portálja. Minden, ami vízben, vízen, parton történik az év 365 napján 68 településen. Tiszaderzs települé A Tisza-tó nagyobbik, déli része körüli kerékpárút kiépítése az elmúlt években a 33. sz. főút menti szakasz kivételével nagyrészt megvalósult. A tervek szerint nyárra elkészül a még hiányzó, két település közötti 6,5 km-es rész is

Újabb fejlesztések indulnak a Tisza-tó térségében

A két település között az együttműködés a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai régió létrejötte óta pedig még szorosabbá vált. Tovább növeli a térség turisztikai vonzerejét, hogy még idén megkezdődik és várhatóan 16 hónap múlva befejeződik a Poroszló-Tiszafüred között épülő. a Tisza-tó bringakör a régió összes településének fontos, hiszen kiemelt kerékpáros turisztikai célponttá teszi ezt a vidéket - hangsúlyozta. A most átadott szakasznak köszönhetően megduplázódhat a kerékpárosok száma a tó körül, mely így várhatóan legkésőbb 2021-ben elérheti a 100 ezer főt - fűzte hozzá. A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum a Tisza-tó régió egyik legjelentősebb attrakciójának számít. A 2012-ben megnyílt Ökocentrum főépülete négy szinten, 2600 m2-en, parkja mintegy 10 hektár területen gyűjti össze és tárja látogatói elé a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseit, bemutatva Magyarország második legnagyobb tavának gazdag élővilágát Tisza-tó Turisztikai Régió A Tisza-tó élővilága EMLA alapítvány Lago Tisza Látnivalók a Tisza-tó környékén Megaport.hu, Tisza-tó Tisza-tavi Galéria Tisza-tavi Közösségi Portál Tisza-tó TFT Tisza-tó Turisztikai Portál Vendégváró, Tisza-tó Vízminőségi Tájékoztat

Tisza-tó turisztikai vonzereje - HunTo

Áldott a Tisza tája, Magyarország Kánaánja! - írta Juhász Gyula és sokan nem is tudják milyen fantasztikus kincsek rejtőznek a Magyarország második legnagyobb folyójának két partján. Tolcsva, Tiszatelek, Tiszacsege, Poroszló, Szolnok, Nagykörű, Algyő, Szeged. Halászcsárdák, éttermek, halsütők. Tavaly sokan a Magyar Konyha nyári lapszámával a kezükben. Tisza-tavi kincseink. Dátum: 2020.07.02. 2020.07.05. Szerző: Elek Lenke. 02 Júl. Kétnapos tanulmányúton mutatkozott be a Tisza-tó a Magyar Újságírók Országos Szövetsége turisztikai és gasztronómiai szakosztálya néhány tagjának, valamint Debrecenből érkezett újságíróknak.. A cím elnyerése nem jár közvetlen pénzügyi támogatással, de a régióban kiírt turisztikai pályázatok elbírálásánál előnyt jelent. A Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság által végzett kommunikációs munka során, a kiadványokban és médiákban való megjelenésekben egy évig kiemelten kezeli a címet elnyert szolgáltatókat Hamarosan megépül a Tisza tó körül még hiányzó kerékpárútszakasz 2018.07.19 2018.07.19 Tiszafüred - Letették a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút alapkövét, a nettó 3,13 milliárd forintos beruházással a Tisza-tó körüli kerékpárút még hiányzó, 6,5 kilométeres szakaszát építik meg.. A tervek szerint 2019 nyarára készül el a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpárút, ezzel körbekerékpározhatóvá válik a Tisza-tó, jelentősen növelve a régió vendégforgalmát és turisztikai bevételeit. A 9 kilométeres szakasz hazai költségvetési forrásból, mintegy nettó 3,1 milliárd forintból épül meg

Tiszafüred, a Tisza-tó fővárosa - YouTubeMagyarország – WikitravelTiszafüred - látnivalók, nevezetességek » OrszágjáróTurista Magazin - Hétvégén a természetfotósoké a Tisza-tó
  • Augmentin 625 mg ára.
  • Viharlámpa kanóc.
  • Pizza toast kenyérből.
  • Sédkenderfű tea hatása.
  • Freeride sí.
  • Gdp ksh.
  • Lírai alany.
  • Illat füstölő készítése házilag.
  • Zoológia felvi.
  • Vérátömlesztés hátrányai.
  • Adidas túracipő férfi.
  • Használt kazettás magnó.
  • Poliamória.
  • Ingatlanközvetítő kepzes sopron.
  • Ford mfd navigáció frissítés.
  • Selena Gomez Francia Raisa.
  • Arckép majka.
  • Csóka fióka etetése.
  • Európa animált hőtérképe.
  • Echolália autizmus.
  • Magyar honvédség teherszállító repülő.
  • Nyuszt ürülék.
  • Rossini bútorcsalád.
  • Hogy legyen illatos a kutya.
  • Slums.
  • Állatrendszertan ppt.
  • Cserépkályha visszajön a füst.
  • Vasszerkezet bontás árak.
  • Biliárd szögek.
  • Mercedes e osztály műszaki adatok.
  • Orvosi alkalmassági vizsgálat nyomtatvány.
  • Mitikus lények könyve.
  • Herby videó.
  • Ray J Kim Kardashian marriage.
  • Európa tematikus térkép.
  • Marha hátszín érlelése.
  • Ford Ranger wiki engine.
  • Roller cipő.
  • Baba idézetek versek.
  • Instagram app download.
  • Készpénzfelvétel raiffeisen.